WAMP X Heinrich

Március 24-én a WAMP, a Heinrich Alkotói Szint és az Alternatíva mozgalom közös eseményt szervez, ahol egy egész napos design vásár mellett képzőművészeti- és zenei programokkal várják az érdeklődőket a Heinrich-udvar dísztermében.

Budapest egyik rejtett kincse az Iparművészeti Múzeummal szemben található, 1800-as években épült, korábban vaskereskedésként működő Heinrich-udvar. A több mint száz éves épület ma már tervezőknek, képzőművészeknek és kreatív vállalkozásnak ad otthont. Az udvarban több mint 30 hazai designer műhelye, kiállítótermek és zenekari próbatermek találhatóak, de itt kap helyet a Tilos Rádió stúdiója, és a WAMP központja is. Az esemény ezt az egészen egyedi közösséget és alkotóteret mutatja be.

11-19 óráig egy exkluzív mini WAMP lesz, ahol a Heinrich-udvar 22 alkotója divattervezők, ötvösök, táskakészítők – árulják kisszériás kollekcióikat.  A legtöbb alkotó még soha nem szerepelt a WAMP-on, több új márka mutatkozik be.

A vásáron túl a rendezvény fontos célja, hogy más művészeti területek képviselőit írókat, képzőművészeket és zenészeket is bemutasson. A fiatal képzőművészek által vitt MŰTŐ egész nap nyitva lesz, ahol Bernáth Dániel Puritan Flow című kiállítását nézhetitek meg a Heinrich-udvar Mária utca felőli oldalán lévő kiállítótérben 12-19 óráig.

19:30 tól vizuál/techno/poetry, avagy fiatal író- és költők, Borda Réka, Décsy Eszter, Ferencz Mónika és Kopcsányi Lilla olvassák fel soraikat, amiket Dj Cheeky fűz zenébe élőben a NOW Books & Music támogatásával. Décsy Eszter Ördöggerinc című új novellagyűjteményét a helyszínen meg is lehet majd vásárolni.

A vásár ideje alatt a Tilos Rádióból Dj Szanati Ferenc és OhmikRon, 20:00 óra után pedig Cheeky pörgeti a jobbnál jobb lemezeket. Este NAGYEDi dalszerző-énekes, az underground dívákat összefogó Alternatíva mozgalom alapítója ad ízelítőt a triphopot és jazzt ötvöző dalaiból.

A vásár és az azt követő programok a Heinrich udvar dísztermében lesznek, amely az Üllői út 32. felőli bejáraton keresztül közelíthető meg. A Műtő kiállítóterme pedig az udvar másik végében, a Mária utcára néző épületben található.

Az italt a Hungaria pezsgő, a Katona Borház és a Jana ásványvíz biztosítják.

Kiállító tervezők: SustiKKrisztA, FANNY NAGY, ALEXANDRA VAJDA, Feelinkitaita, Sertees, Vanda Berecz, BIANA, NASHA, NUEN, esc, Csermakdesign jewellery, Barbara Katona Jewellery, Tengely Nóra Jewelry, Artkores, KIS KAS, Mark Somogyi, H.ELIX, mosko, Szabó Erzsó Nemez.

 

Időpont: 2018.03.24. szombat 11:00 – 22:00

Design vásár: 11:00 – 19:00

Bernáth Dániel kiállítás a Műtő kiállítóterében: 12:00 – 19:00

 

Helyszín: Heinrich-udvar díszterem, Üllői út 32. 1. emelet.

A belépés ingyenes.

Facebook esemény: ITT

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.