University of California újravágva

A felsőoktatási megszorítások sajnos teljesen általánossá váltak a nyugati világban. Míg Kínában és Koreában sorra épülnek az új campusok és laborok, teljesen új egyetemek nyílnak, addig nálunk meg kell szokni, hogy az általánosan ingyenes felsőoktatás valószínűleg megszűnik és egyéb elvonások várhatóak, főleg ott, ahol a magánpénz minimális ezen a területen. Mint nálunk.

A helyzet súlyosságát az mutatja, hogy még Kalifornia államban is ez történik, mely a Föld leggazdagabb régióinak egyik, ha nem “A” leggazdagabb gazdasági egység. Ezt azért vezetem így fel, mert sokaknak meglepő lehet, hogy egy egyetem, mely épp millió dolláros elvonásokat él meg, azon töri a fejét, hogy új arculatot készítsen /készíttessen/ magának. Pedig ezt teszik.

A múlt hónapban mutatták be az új arculati elemeket, amiket az egyetem nyolc fős csapata készített Vanessa Correa és Kirill Mazin vezetésével.

Az elmúlt 140 évben – amióta létezik az iskola – a címer határozta meg az arculati elemeket, e köré épült minden. Ezt azonban számtalan formában alkalmazták az egyetem különböző egységeiben, sokakat összezavarhattak, hogy tulajdonképpen a UCLA, a Berkeley és mindezek alatt/mellett/fölött a University of California milyen viszonyban lehetnek egymással.

Az új arculat központi eleme a monogram, mely logóként is funkcionál, mely adoptálható, változtható, mintaként is alkalmazható. Szóval sokrétű és helyettesíti majd a campusonként fabrikált elemeket, megszüntetve a keszekuszaságot, ám megőrizve a sokféle intézmény ezer színét. Szóval a gyengesége – hogy túl egyszerű és sematikus – az erejévé válik.

 

Az egész új koncepció és vizuális nyelv lényege és csúcspontja az a honlap, melyet fundraising, vagyis adománygyűjtés céllal indított az egyetem. Ez az “onward california“, teljes rich media örülettel, vimeo csatornával, ehhez dukáló videókkal, facebook és twitter kapcsolattal ahogy kell és működtetik is, azon elgondolás mentén, hogy értékként kezeljék és magukhoz kapcsolják Calfornia sajátos és – mondani sem kell mennyire – előnyös kapcsolatát a tech és egyéb startupokkal. Hát ja.

Az elgondolás, hogy ezt most tegyék, onnan jött, hogy még 2010-ben az egyetem felkérte Correat, hogy készítsen egy kiadványt, mellyel meggyőzik Schwarzenegger kormányzót (elég bátor húzás), hogy ne vonjon el valami mérhetetlen összeget tőlük. Az történt, hogy Correa és csapat tényleg készített egy kiadványt, mellyel végülis megmentették az egyetem állami támogatását. Innen jött az ötlet, hogy ha ez a kiadvány ilyen jól sült el, és újra problémák vannak a finanszírozással, akkor álljon össze újra ez a csapat, hisz egy ilyen sikeres küldetést követően nem véletlenül gondolta az egyetem vezetése, hogy erre az alakulatra mást is rá lehet bízni, és tessék, szerintem ezzel sem fürödtek be, mert az új imázs híre látjátok immár elért hozzánk is, hozzátok is, és az onward california oldal szerintem jó eséllyel beválthatja majd a hozzá fűzött reményeket. A kiadványt amúgy itt találjátok.

A teljes arculati kézikönyvet pedig itt.