TérSzimfóniák

FISE Galériában (Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület) rendezett fotókiállításon Réthey-Prikkel Tamás fotográfus munkái lesznek láthatóak.

A fotóművész absztrakt épületfotók segítségével kalauzol végig minket egy-egy kortárs hazai- és nemzetközi hangversenyterem épületében, többek között a MÜPÁ-ban, a hamburgi Elbphilharmonie-ban, valamint a wroclawi National Forum of Music-ban. A sorozattal egy hosszabb alkotói folyamatba nyernek betekintést a FISE Galéria látogatói. A kiállítási anyag részét képezi egy, a MÜPA megbízásából készített, a művész képeiből összeállított album, melyet szintén megtekinthetnek a látogatók a helyszínen.

Réthey-Prikkel Tamás alkotói hitvallása: „Az épület számomra egy élő struktúra, amit a maga komplexitásában izgalmasan ábrázolni játék és kihívás egyszerre. Alkotói attitűdöm ihletője a szintén magyar származású Lucien Hervé, aki többek között Le Corbusier épületeinek készítette – a mostanra már klasszikussá vált – fotóanyagát.”

A kiállítást megnyitja: Palotai János esztéta.
Megnyitó: 2018. április 24-én kedden 17.30 órakor.
Megtekinthető: 2018. május 11-ig, hétfőtől-péntekig 13-18 óra között!
Helyszín: 1054 Budapest, Kálmán Imre u. 16.

További információ a Facebook-esemény oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.