Terítéken az emlékeink

Minden munkáját mérnöki pontossággal tervezi meg. Rendkívül racionális, de ugyanakkor borzasztóan érzelmes. Ő maga is. Személyes, sok esetben intim, megható történeteket elemez táblázatokban, kategorizálva, steril körülmények között, hogy aztán ezekből ugyanolyan megindító, mindenki számára ismerős, egyetemes ízeket alkothasson. A gyerekkori, meghatározó emlékeket, avagy a boldogság ízét kutatja. Ezekbe rendre belekóstol és aztán másokat is szívesen megkínál belőle. Góg Angéla food designerrel beszélgettünk.

 

Ötvösnek készültél, aztán formatervezőként végeztél a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen három éve, jelenleg a doktori képzésben veszel részt. De hogyan és honnan jött a gasztronómia az életedbe? Hogyan született meg a Goga Food?

– Jó lenne úgy kezdeni, hogy hát én alapvetően mindig is szerettem volna a főzéssel, az ízekkel foglalkozni… De nem így volt! Legalábbis nem volt ez ilyen egyértelmű. Voltam például pultos a Culinaris-ban, vágtam a pármai sonkát és imádtam kiszolgálni, örömet okozni a vásárlóknak, valahogy ez mindig megvolt bennem. De azt hiszem, igazán a testvéremmel és az anyukámmal négy évig közösen vitt kávézóban, a Műhelyben szervezett kiállításokhoz megálmodott „vendégvárók” az a pont, ahonnan ezt az egészet datálnám. Egyre erősebb lett az érzés, hogy az én médiumom az étel, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Formatervezőként, alkotó emberként pedig nem szerettem volna beleragadni abba, hogy más művészeket állítunk ki a saját galériánkban. Végre én is meg szertettem volna mutatni magam. Aztán a Műhely bezárt, én pedig elkezdtem food designnal foglalkozni. Sok tanulmányi, szakmai sikerem után amúgy még mindig vannak olyanok, akik nem tudnak ezzel mit kezdeni, és „sütis lányként” aposztrofálnak. Ha megyek az egyetemre, kérdezik: „na, és van nálad süti?” Elfogadom, hogy ők így gondolkoznak, bár közülük is vannak már olyanok, akiket sikerült meggyőznöm: ez nem csak süti…

Nem könnyű saját lábra állni, ráadásul itthon nem túl elterjedt terület még a food design. Vajon miért van ez így? A világon hol van ennek igazán kultúrája? Egyáltalán mit is foglal magában pontosan a food design?

– Mindenkinek mást jelent. Én alapvetően tervezőnek tartom magam. Ugyanakkor elmondható, hogy bárki, aki food designnal foglalkozik, anyagként tekint az ételre, és ezzel valami olyan ősi dologhoz lép vissza, ami mély és zsigeri. Van, aki szoborként, van, aki csak játékosan jeleníti meg, használja fel, és van olyan is, aki nagyobb társadalmi, világszintű problémákra akar általa rávilágítani. De mindegyikre igaz, hogy van egy probléma, egy gondolat, amit kifejezésre szeretnénk juttatni, és az vagy az ételről szól, vagy az étel által tudom a legjobban kifejezésre juttatni, elmondani azt. Vegyük például a tészta „útját”: ott az íze, formája, gyártása, csomagolása, hogy hogyan készítik el, hogy milyen ételt főzünk belőle és a legvégén az is, hogy ezzel a tésztával én mit tudok, illetve szeretnék elmondani. Na, nekem ez a csúcs. Számomra ez utóbbi jelenti a food designt. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ezzel a pici szegmenssel foglalkozhatok. Egyelőre ezt a szakmát tényleg csak egy nagyon szűk réteg képviseli itthon. Egyetemen még nem, inkább különböző workshopokon oktatják, de remélem, egyszer majd nálunk is beérik az a vonal, amit Hollandiában Marije Vogelzang képvisel. Még én sem tartok ott. Nálam most nagyon erős a tapasztalati vonal.  Bár lehet, hogy öt év múlva már én is ételszobrokat fogok inkább készíteni. Nem tudom. Hiszen az ételeim már most is annyira pontosan megtervezettek, formailag is. Akár egy vitrinben is jól mutatnának. Ehető műalkotások.

Igen, a gusztusos, szép tálaláson túl, nálad a formáknak, a belső tartalomnak, az ízeknek, a textúráknak nálad mind-mind jelentése van és ez számodra fontos is. Milyen technológiákat használsz a munkáid során, hogy mindez igazán jól tudjon működni?

– Ahhoz, hogy ezek a sütik, ételek működjenek, ott kell lennie az általam összesített adathalmaznak, a kutatásnak, a tényeknek – ez egy nagyon jól kigondolt rendszer. A sütijeim nem cukrászdába, az ételeim nem egy átlagos étterembe valók. A kontextus a fontos. Ez az, amire a projektjeim során építkezem. Az emocionális designnal, az emlékezéssel, a kötődéssel már korábban is foglalkoztam, és ezt viszem tovább az „Emlékek cukrászdájában” és „A vasárnapi ebédben” is.

A főzés nálam amúgy teljesen autodidakta módon alakul és működik. Az ÉdességLaboros lányok ki is akadtak rám a múltkor. Náluk minden nagyon méricskélős, szigorú grammokban mért adagok vannak. A Műhelyben én meg ugye napi szinten sütöttem, mondjuk abszolút csak érzéssel. Aztán egyszer a lányoknál kellett sütit készítenem, és kérdezték tőlem elképedve, hogy „Te nem mérsz?” Én meg mondtam, hogy „nem, hát a pitébe 16 kanál liszt és 4 kanál cukor kell”.

Ahhoz, hogy a munkámat megfelelően tudjam csinálni, hogy az kellően minőségi legyen, rengeteg segítséget kapok. Ha a megrendeléseimnél süteményt kell sütni, az ÉdességLaborban kivitelezik az általam megtervezett finomságokat. A cateringnél, a Design Terminálos ültetett vacsorák és A vasárnapi ebéd esetében pedig Stoller Marcival dolgozom. Kisebb tálalásokat én is csinálok, ezeknél néha az anyukám segít be. A határokat nem csak magamnál, de náluk is mindig feszegetem. Nincs mese, néha ki kell lépni a komfortzónából. Amikor például Marcinak azt mondom, hogy “Nekem bizony téglatest alakú pörkölt kell!” Akkor az úgy lesz, és nagyon hálás vagyok neki ezért.

Diplomamunkádban, az „Emlékek cukrászdájában” 421, a legutóbbi projektedben, „A vasárnapi ebéd” során pedig még több személyes történetet dolgoztál fel, és alkottál belőlük „egyetemes” ízeket, menüsort. Az ízek és az illatok különösen intenzíven képesek felidézni a múlt emlékeit. Ez pedig sokszor elég intim is tud lenni. Lélekre ható. Mély. Tulajdonképpen egyfajta terápia is lehetne belőle… Mi az, ami Téged a leginkább megfog, foglalkoztat az emlékek ízében?

– Igen, az „Emlékek cukrászdájánál” ez nagyon szépen kijött. Volt egy hosszú asztal, valaki sütizett, vagy éppen nem evett semmit, csak leült, aztán ott maradtak még egy órát, és csak mesélték egymásnak a történeteket. Elindítok valamit, és azzal aztán belül van dolog. Feljönnek a régmúlt érzések, újraéljük őket, talán felzaklat, talán kimozdít. Amúgy engem maguk a történetek fognak meg a leginkább. Nagyon szentimentális tudok lenni. Akkor jöttem rá, hogy ez valami olyan, amit nem lehet csak úgy elengedni, hogy ez nem csak egy projekt, nem csak egy diploma, amikor tényleg ott volt előttem kinyomtatva az a sok történet, megannyi személyes emlék, amiket idegenként megosztottak velem. Zavarba ejtő és ugyanakkor megható is.

A saját projektjeid mellett rendszeresen dolgozol a Katona József Színháznak, kávézóknak szállítasz finom süteményeket, számos kiállítás megnyitóra, design- és művészeti eseményre készítesz falatkákat, komplett ételsorokat. A munkáid során minden lépés nagyon kigondolt: elemzéseket, rajzokat, leírásokat készítesz a megrendelőidnek. Hogyan zajlik pontosan egy-egy tematikus catering megtervezése? Mi a folyamata? Mikből inspirálódsz a tervezés során?

– Analizáló gondolkozásom van, ez pedig hajt, hogy mindent meg tudjak indokolni. Mindenre van megfelelő válaszom, semmi sem véletlenszerű. Ettől megnyugszom. Minden nagyon pontosan kigondolt, a színe, a formája, tényleg minden, és ez az összes projektemben átjön szerintem. Minden munkám nagyon érzelem dús és ugyanakkor racionális is, és működik együtt a kettő. Steril és letisztult, de ott van mögötte a mélység, a gondolat. Persze ehhez kell a vizuális megjelenés is, amit Forrai Ferkónak köszönhetek. Az ő munkájával válik tökéletessé a kép. Ez is fontos része annak, hogy ne csak egy „sütis lánynak” gondoljanak: lecsupaszítani addig, ameddig lehet, és akkor már látszik, hogy ez nem csak a cukiságról szól. Első látásra rideg környezetet teremtek a projektjeimnek, de ott van mögötte az emberi, nagyon személyes, csupa érzelem dolog.

Mindegyik megbízásomnál fontosnak tartom a személyes találkozót, hogy lássam és érezzem, kinek, milyen alkalomra készülnek majd az általam megálmodott ételek. Az apró részletek sokszor a legjobb fogódzók a munkámban. Pár évvel ezelőtt például Frenák Pálnak terveztem bonbonokat a Moholy-Nagy Díj alkalmából. Koreográfiáit, egy-egy tánc jellemzését gyönyörűen leírja, melyek azok a formák, mozdulatok, anyagok, amiket használ. Nekem annyi volt a feladatom, hogy ezeket átültessem az ételek nyelvére. Arról is mesélt, hogy a tánc közben nagyon fontos a nyomhagyás színnel vagy homokkal, és akkor tudtam, hogy ezt nekem is le kell képeznem a bonbonoknál. Azok az édes falatok kakaóba voltak forgatva. Nyomot hagytak. Rajtunk is. Frenák pedig rögtön értette. Nem kellett kommentár. Működött.

A saját magad által tervezett terítékek, a tálalás, az életeid alakja a geometriai formák segítségével is üzennek, kommunikálnak. Forrai Ferenc alkotásaiban is fontos tényező a geometria, a letisztult vonalak. A kezdetektől együtt dolgoztok. Ez ennek is köszönhető?

– Nem feltétlenül, de valahogy mégis. Bár nagyon különbözőek vagyunk, mégis hasonlóan gondolkozunk. Ami biztos, Ferkó grafikáin keresztül tudom a legjobban leképezni, elmagyarázni, eljuttatni az üzeneteimet mások felé. Nem lehet kivenni a kettőt egymásból. Összetartoznak. Ahogy mi is. A legjobb barátom. Munkáim kezdetektől az ő alkotásai által válnak teljessé: a kiállítások érthetővé, a kutatások olvashatóvá és az ötletek még szerethetőbbé. (Olvassátok el az Angival és Ferkóval készült Művészpáros anyagunkat is! – a szerk.)

Az összes projekted nagyon egy irányba tart. Nagy koherens rendszerré kezd összeállni. Gondolom, ez is volt a cél. Mesélnél a későbbi tervekről? Hogyan tovább?

– A hosszú távú dolgokban hiszek. „Az emlék íze” a hypeandhyper magazinban, a vacsora-sorozatok, a Prizma a Good Food magazinban… Látszik, hogy ez egy folyamat. Egy nagy egész részei. Egymásra épülnek, mindennek kellő időt hagyva az érésre, a kibontakozásra.

Minden nagyobb projektemben a kollektív és az egyéni emlékezet kérdéseivel foglalkozom. Ezt most kicsit tudatosabban is meg kell vizsgálnom. Rendszerbe kell tennem a kis világomat. Két év múlva doktorálok.

Továbbá régóta szeretnék egy saját kulturális-gasztro helyet, amely idén ősszel, már október végén meg is valósul. A testvéremmel, Góg Emesével közösen megnyitjuk a Goga Studio-t a Reviczky utcában. Ez egy szép lakás Budapest egyik legszebb utcájában. Itt is lesz majd egy konyhám, emellett pedig stúdiónak, tervező térnek, kiállításoknak, beszélgetéseknek, színháznak, különböző vacsoráknak és egyéb pop-up eseményeknek adhat helyet a jövőben. Már nagyon várom!

Fotók: Födémesi Csaba


„Az emlék íze” sorozat idén márciusban debütált az éppen újrainduló Hype and Hyper online design magazin oldalán. Mára ez az egyik legolvasottabb, sokak által kedvelt heti anyag a Hype-on. Nem is csoda: személyes, sokszor megható, intim élményeket, gyermekkorunk maradandó emlékeit élhetjük át együtt újra és nemcsak a Góg Angéla (Goga Food) kutatásai során összegyűjtött történeteken keresztül. Forrai Ferenc tervezőgrafikus mindhez egyedi, az adott emlék által ihletett rajzokat és GIF animációkat is készít, továbbá Farkas-Zentai Lili szerkesztő külön bevezető szövegeket ír hozzájuk, amelyek még teljesebbé teszik a sorozatot. 

2018. október 5-én, 19:00-kor, a Négyszoba Galériában kiállítás nyílik „Az emlék íze” eddig megjelent anyagából, grafikákból és írásokból. A program a Design Hét Budapest 2018 eseménysorozat hivatalos része. További információk ITT.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.