Művészpáros I Farkas Anna és Batisz Miklós

A kizárólagos munkakapcsolatuknak egy önkéntelen simogatás vetett véget. Azóta már nem (csak) kollégák. Egy irodában, de külön szobában dolgoznak, egymást inspirálva, mernöki pontosságok közepette, csodálatos székek és saját tervezésű lámpák társaságában, különböző színű, méretű, formájú “A” betűkkel körülvéve. Nekik ez a minden szempontból közös élet, nagyon bevált.

//TALÁLKOZÁS//

Anna: Diploma után egy nagyon kedves kollégám – aki a képzőn felettem járt – a grafikai ügynökségébe hívott dolgozni, ott találkoztam Mikivel először. Már az első alkalommal megjegyeztem magamban, hogy hú, milyen jóképű, de sokáig csak szigorú munkakapcsolat volt közöttünk. A közös feladatok alkalmával kiderült, hogy milyen jól megy a szakmai együttműködés, milyen jól kiegészítjük egymást, és már akkor is, szinte fél szavakból… Azután jött a barátság, és csak később lett belőle valami teljesen más.

Miki: Annával az állásinterjúja alkalmával találkoztam először. Olyan magabiztosan prezentálta a portfólióját, hogy azt gondoltam magamban, ha csak fele annyit tud, mint amit itt előadott, akkor már jól járunk vele. És így is lett… Remek munkaerő volt mindaddig, míg egyszer önkéntelenül megsimogattam. Na azután újra kellett gondolni a kapcsolatunkat. Megtörtént, és azóta már nem (csak) kollégák vagyunk.

//ALKOTÁS: EGYÜTT VAGY KÜLÖN//

Anna: Együtt, és külön-külön is, vannak közös projektek, és vannak önálló munkák. Ma már, szinte mindig megbeszéljük, az adott esetben saját feladatainkat is és kikérjük egymás véleményét. A közös dolgokban mindenki azt a részt csinálja, amiben jobb, és így tökéletes az összhang és a munkamegosztás. Egy irodában dolgozunk, de azt hiszem, nagyon jól sikerült összeegyeztetni a munkát és a magánéletet. Nekünk ez a minden szempontból közös élet, nagyon bevált – én mindenesetre nagyon szerencsésnek érzem magam.

Miki: Szerencsére van külön dolgozószobánk, így van lehetőségünk visszavonulni, ha éppen valami dizájnkérdésben nem sikerül közös nevezőre jutnunk. Persze ez csak tréfa, ahogy Anna is mondta, eléggé egy húron pendülünk, ezért többnyire nem egymás energiáit emésztve ütköztetjük az elképzeléseinket, hanem egymást inspirálva. A munkát könnyen össze tudjuk egyeztetni a hétköznapokkal, mert alig várjuk, hogy a sok munka után legyen végre egy kis időnk valami más feladaton dolgozni. Ja igen, a legfontosabb, a munkánk egyben a hobbink is, így könnyű.

//INSPIRÁCIÓ//

Anna: Nagyon szeretem, hogy Miki igazi problémamegoldó, nagyon praktikus és logikus gondolkozású, igazi mérnök. Mindig tudja – vagy rögtön leméri –, hogy mi hány centi, mihez mennyi hely kell, vagy mit hogyan lehet a legegyszerűbben megcsinálni, megvalósítani. Sokszor kérem a segítségét, mikor nem két dimenzióban kell terveznem, mert lenyűgöző a térlátása és a térérzékelése. Nagyon megnyugtató már a tudat is, hogy higgadt és rettenetesen türelmes – rólam ez nem igazán mondható el. Szerintem sokszor motiváljuk egymást tudattalanul, és ha valamelyikünk nincs a legjobb formájában, a másik finoman kihúzza a gödörből. Nagyon inspiráló, hogy teljesen más úton közelítjük meg a dolgokat, még akkor is, ha a végeredmény többé-kevésbé hasonló lesz. De a legeslegjobb, hogy nagyon jó a humora, rengeteget nevetünk.

Miki: A tervezési feladatok megvitatásakor már ötleteket adunk egymásnak, hogy „merre” indulnánk el. Később, a konkrét feladatmegoldás közben is segítjük a másikat, egy új nézőpont felvillantásával vagy apró ötlettel, mely segíthet a megoldásban.
Szeretem Anna munkáiban, hogy minden a helyén van, a legapróbb részletek is okkal olyanok, amilyenek. Bár én vagyok a mérnök, mégis ő a precízebb. És persze nagyon tetszik is, amit csinál.

//ELISMERÉS VAGY KRITIKA//

Anna: Szerintem aránylag őszintén, de az biztos, hogy én sokkal sértődékenyebb vagyok, szóval lehet, hogy Miki becsomagolja… [Kíváncsi leszek a válaszára.] Ez érdekes kérdés, mert sokszor volt már olyan, hogy én nagyon magabiztos voltam egy munkámmal kapcsolatban, de Miki azt mondta, hogy neki nem tetszik, viszont végül a megbízás vagy a megrendelő szempontjából nekem lett igazam. (Mondjuk azt, hogy nem jó, még nem mondta, legfeljebb azt, hogy nem tetszik). Azért az tény, hogy mindketten elég elfogultak vagyunk a másik munkájával kapcsolatban…

Miki: Én időnként csomagolom… Vagyis inkább csak messzebbről kezdem a véleményem felvezetését, amikor látom, hogy nagyon belelovalta magát valami – szerintem téves – megoldásba. Például: nem nézed meg, hogy milyen lenne, ha…? Többnyire azért elég egyenesen megmondjuk egymásnak a véleményünket, hiszen ezzel, rengeteg felesleges munkától menthetjük meg egymást.

//(KÖZÖS) ÁLOM//

Anna: A közös álmunk egy raktár és egy nagyobb iroda, hogy legyen helyünk a képeinknek és Miki székeinek.

Miki: Minden más álmunkból, hamar terv lesz, és azután már csak idő kell a megvalósításukhoz. Van, amelyikhez nagyon sok idő…

//KEDVENC SZTORI//

Anna: Az amikor cápákkal úsztunk…
Miki: …vagy amikor felfedeztünk egy…
Anna és Miki: Nem, nincs olyan.

//Farkas Anna//

“A Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakán szereztem diplomát 1996-ban. Az Anagraphic stúdiót 1999-ben alapítottam, melynek fő profilja kiadványok, logók, emblémák és arculatok grafikai tervezése. 2006-ban több kollégámmal közösen hoztuk létre a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságát (MATT). Munkáim a legnevesebb hazai és nemzetközi szakmai kiadványokban szerepelnek. Rendszeres résztvevője vagyok tervezőgrafikai kiállításoknak. Számos rangos szakmai díjban részesültem, többek között: Red Dot Design díjak, CommArts Award of Excellence díjak, Magyar Formatervezési Díj, Ferenczy Noémi-díj.”

Weboldal

Facebook

 

//Batisz Miklós//

“A mérnöki diploma és egy kis szakmai gyakorlat megszerzése után hamar a belsőépítészeti tervezés, valamint a reklám felé fordultam. A belsőépítészet mellett egyre többet foglalkoztam arculattervezési és grafikai jellegű feladatok menedzselésével. Így vettem részt a MATT megalapításában is. A fontosabb szakmai sikerek az életemben is vegyesek: pub-ok, bowlingpályák, kávézók belsőépítészete, a Danubius Hotels Group arculata, de talán leginkább a kiállítások állnak a szívemhez közelebb, mint például a Design Börze kiállítás, az Amerigo Tot kiállítás a Ludwig múzeumban, a Kibékülés kiállítás Pannonhalmán, a Te jössz?! társasjáték kiállítás a Kiscelliben, és persze a saját projektek – a Starry Light lámpacsalád és az Anaptár.”

Weboldal

Facebook

 


Ebben a cikksorozatunkban minden hónapban szívünknek kedves, általunk nagyra becsült művészpárokat – házaspárokat, illetve alkotópárosokat – kérdezünk mindig ugyanarról a hat témáról. Fotók: Födémesi Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.