“Minden a vaksötétben dől el”

Milyen funkciója van egy filmes fényképezőgépnek a mai digitalizált világban? Limitált képkocka, színes vagy fekete-fehér, rizikós képelőhívás. Korlátozott örömök. Mégis varázslatos. Liszkay Lilla, Fejér János és Vargha Miklós csoporttársak és barátok képeiből készült egy válogatás, amely az elmúlt évek hétköznapjainak, utazásainak, esti felfedezőtúráinak és véletlen pillanatainak gyűjteménye. A május 17-én nyíló kiállításuk kapcsán beszélgettünk.

Mit jelent számotokra az analóg fotózás a digitálissal szembeállítva?
Liszkay Lilla: Anyag, kémia, valóság, kézzelfoghatóság, varázslat. Attól, hogy sokkal több ponton lehet felügyelni, szabályozni a folyamatokat, mégis van egy kiszámíthatatlansága, amitől szakrálissá válik minden perc, várakozás minden egyes képért.
Fejér János: Számomra az analóg technika a valóság, a kísérlet, a kémia, a varázslat, az esetlegesség, a precizitás, a hibalehetőség, és talán a legkomolyabb játék. A digitális technika pedig lenyűgöző munkaeszköz. Én az analóghoz tudok leginkább érzelmileg kötődni. Szeretem a vegyszerszagot, a labor vörös lámpáját, és még mindig kisgyerekként örülök, ha sikerül valóban szépen lenagyítani egy fotót. Most is elképesztően izgalmasnak tartom, amikor egy kép elkezd jönni a hívóban és ott formálódik kétdimenziós tárggyá a valaha volt valóság egy képe a kezeim között.
Vargha Miklós: Ami magán akció legyen filmen, ami kooperatív munka, ott pedig, amit megkíván. Az analóg kép az, amit gyűjtök, érezteti a birtoklást, megajándékoz. A digitális sokszor hiányérzetet hagy bennem.

Létezik olyan, hogy egy adott téma esetében alkalmasabb az analóg technika?
Liszkay Lilla: Ha magamnak fotózok, vagy valami igazán fontosat, akkor biztos, hogy egy analóg kamerát veszek elő. Erről is szól a kiállításunk.
Fejér János: Úgy gondolom, hogy technikai szempontból az analóg és a digitális is egy képkészítési eljárás, egyenértékű és egyaránt fontos szerepe van a világban.
Vargha Miklós: Dokumentatív témáknál azt gondolom, egyértelmű a film elsőbbsége, de ha ügyesen szervezzük a munkát, számtalan helyzetben tud hozzáadni a minősége.

Mennyire vagytok “elszántak”? Minden nap van nálatok filmes gép?
Liszkay Lilla: 98 %
Fejér János: Ha nincs valami direkt fotós szándék az adott napra, legalább egy pici kompakt azért velem jön.
Vargha Miklós: Sajnos, volt már, hogy otthon maradt, amikor jól jött volna. Igyekszem minden nap vinni.

Mennyire számít az előhívás minősége, vagy hogy milyen filmre dolgoztok?
Liszkay Lilla: Sokat számít mind a kettő. Valójában millilitereken és Celsius fokokon is el tud bukni a dolog. Ettől izgalmas.
Fejér János: Ha nem sajnáljuk a munkát és időt, akkor az analóg technika hatalmas szabadságot ad a képkészítés terén. Eldönthetjük, hogy a legjobb filmet használjuk vagy lejárt, régi napon érleltet, milyen előírásokat szegünk meg tudatosan az előírt hívási metódusokban vagy híven követjük és képminőségben a legjobbra törekszünk. Kiválaszthatjuk, hogy milyen papírra nagyítjuk, vagy fekete-fehér esetében, hogy mit választunk hordozónak, mire akarjuk ránagyítani a képet. Fontos, hogy a digitálisban ugyanígy megvannak a végső kép szempontjából ezek a lehetőségek, csak egy gép előtt kell ülni hozzá, ami nekem személy szerint nem annyira megy.
Vargha Miklós: Számít, nagy értéket képvisel a megfelelő nyersanyag, a munkát a gyárban kezdik, mi pedig befejezzük. Minden anyagnak megvan a maga előnye, sajátossága. A fotózás és az előhívás is a történések tükrében variálódik.

Ti hívjátok elő a filmjeiteket?
Liszkay Lilla: Kénytelenek vagyunk lassan… A legtöbbet amúgy igen.
Fejér János: A legjobb rész, hiszen ott dől el minden. A vaksötétben.
Vargha Miklós: Vegyesen.

Analóg-szerelmesként mi a véleményetek a mobilfotózásról?
Liszkay Lilla: Valójában nem az eszköz számít, hanem a kép. Nagyon sok jó mobilos képet látok, én is szeretem használni.
Fejér János: Amikor először okostelefon került a kezembe, emlékszem, hogy ujjongva mutogattam valakinek, hogy ez nagyobb kereső mint ami a Mamiya RB-ben van, és hogy milyen jól lehet így komponálni. Azóta is igyekszem ezzel a hozzáállással fotózni a telefonommal, amivel persze a képszámot nehezen tartom féken. Szerintem a fotográfiában a tudatosság az egyik legfontosabb alkotói attitűd, amire az analóg technika feltétlenül megtanít.
Vargha Miklós: Nem annyira szeretem a képi minőségét, de van, hogy nagyon hasznos és olyankor örülök hogy van egy ilyen lehetőségem is.

Aki jártas az analóg fényképezésben, szerintetek más képeket készít digitális technikával vagy akár mobillal?
Liszkay Lilla: Szerintem a látásmód mindenképp hasonló, inkább a hozzáállás más. Magamon például azt látom, hogy a digitális technika nyújtotta végtelen expó lehetőség miatt kevesebb figyelem jut egy-egy képre.
Fejér János: Az analóg technika elvár egy minimum tudást, mivel annak hiányában egyszerűen nincs kép. Ezzel szemben a digitális képkészítés már az első pillanatól képes sikerélményt nyújtani. Szinte mindenkinél van már digitális gép, általában telefon formájú. Ezekkel az eszközökkel pillanatok alatt nézhető képeket gyártunk, ami óriási élményt tud nyújtani az embernek, főleg akkor, ha ismeri, hogy milyen verejtékes is tud lenni egy nézhető minőségű analóg kép elkészítése a kezdettekkor. Úgy gondolom, akik ismerik ezt a képkészítési eljárást, árnyaltabban és összetettebben tudnak gondolkodni a fotográfiáról.
Vargha Miklós: Szerintem igen. A film a maga kötöttségeivel megjáratja az ember eszét és új tárnákba vezet. Szerintem ez beépül a digitális képekbe is.

Három kép, három történet

Liszkay Lilla“Ez a kép 2011-ben készült, Valenciában. Épp az éves télbúcsúztató-tavaszköszöntő fieszta idején jártam ott és lenyűgözött az az intenzitás, amivel az egész várost tomboló lángba borították a spanyolok. Egészen új dimenziók nyíltak bennem az ünnep fogalmáról.”

Fejér János“Az idei tél leghidegebb 4 napjából az utolsón készült a kép. Volt egy szabadnapom, biztos voltam benne, hogy már befagyott a bajnai bányató, ahova sokat járok az év minden szakában, csak úgy lenni, furcsa egy nyomasztó és mégis gyönyörű kibelezett domb. Rég láttam befagyva, már hosszú ideje fotózom, ahogy alakul, egyre növekszik, mert nincs lefolyása és minden csapadék és forrás egyre csak tölti. Amikor beültem az indulni nem akaró kocsimba, már előre tudtam, hogy a gépem nem fogja bírni ezt a hideget, mert beragad a fagytól és nem tud exponálni, így beraktam a pulóverem alá, hátha sikerül életben tartani egy pár kép erejééig. A tóhoz vezető úton, a gyermelyi tésztagyár mellett láttam, hogy a havas szántókon egy kis erdősávocska szigetként feketéllik a hatalmas fehér tájban. Ez valahogy képpé vált már ott, nekem csak le kell fényképezni. Félreálltam, elindultam a havas szántóföldön. Valahogy nem találtam a képet, egyre beljebb mentem, már olyan négyszáz méterre lehettem az autótól, ahol a keresőben minden összeállt. Persze a gép nem exponált. Még körülbelül tíz percig lehelgettem a pólóm alatt, mire sikerült. Ekkor már alig tudtam lenyomni a gombot úgy megfagytak az ujjaim. Elkészült színes negatívra, amit végül diapozitívnak hívtunk elő. “

Vargha Miklós“A fénykép Berlinben készült, Dórika meglepetésbulijának köszönhetően. Minden nagyon szuper volt! Csodálatba ejt Berlin vasút hálózata.”

 

Analóg széljegyzetek – Fejér János, Liszkay Lilla és Vargha Miklós
Időpont: Május 17., 19:00
Helyszín: Gregersen Art Point

Még több infó a kiállításról ITT.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.