MAGYAR DESIGN Piknik 11 fogásban

A MAGYAR DESIGN kezdeményezés a Construma OTTHONDesign kiállítás keretei között mutatja be minden tavasszal a hazai dizájn legfigyelemreméltóbb alkotásait. A MAGYAR DESIGN nemcsak informál, összegez és ízlést fejleszt, hanem eszmecserét kezdeményez és társadalmasít, vagyis mindent megtesz azért, hogy a magyar dizájn eredményei láthatókká, érthetőkké, elérhetőkké és a széles közönség számára is vonzókká váljanak. Éppen ezért fontos a jelenléte a Design Hét Budapest programsorozatában is, ahol immár harmadik alkalommal jelentkezik egy, a tervezők együttműködéséből megszülető eseménnyel, amely különleges élményt ígér az érdeklődőknek.

Idén 11 tervező mutatja be munkáit, izgalmas dizájn piknikre invitálva a vendégeket 2018. október 7-én, vasárnap, a Fill the Winebox borbárban (1094 Budapest, Ferenc tér 1.) 15 és 21 óra között.

Góg Angéla ez alkalommal minden tervező munkájára reflektálva készít ehető piknikfalatkákat, de a tervezők is „feltálalják” az alapanyagaikat, azaz megismerhető lesz, hogy ki, milyen anyagokból, alkatrészekből dolgozik, hogyan jönnek létre a készen is látható darabok. Erről szívesen mesélnek is, hiszen ott lesznek.

Kedvcsinálóként itt a piknik 11 fogása, vagyis bemutatkozik a 11 tervező:

Bergovecz László, a Fészek Részek élén, hulladékot minimalizál a tervezés különleges megközelítésének köszönhetően, nincs a környezetbe kerülő kemikália a háttérben, a felületkezelő anyagok kizárólag olyanok, amelyekkel nem károsítják a környezetet. A rétegelt lemezből precíz mérnöki technikával megformált alkatrészek pedig lényegesen tartósabbak és jobban alakíthatók, mint az egyéb tömbösített alapanyagok.

Boldog Anita (AB Concrete Design & Gifts) vallja, hogy a beton olyan alapanyag, amelyből magas minőségű, hozzáadott design értékkel rendelkező termékeket lehet létrehozni. A márka a magyar tervezői beton úttörője, egyaránt népszerű a designra éhes vásárlók és a különlegességet kereső vállalatok körében – két különálló termékvonala lakossági és üzleti területen is a maximális minőséget képviselve biztosít egyedi megoldásokat.

AB Concrete Design & Gifts

Góg Angéla (Goga Food Design) számára elsődleges, hogy az általa tervezett tárgyakon keresztül kapcsolatot teremthessen másokkal, és olyan üzenetekre hívja fel a figyelmet, melyekről sokszor nem is gondoljuk, mennyire jelentőségteljesek számunkra. Éppen ezért fordult az étel mint médium felé és választotta azt számos projektje kifejezőeszközéül. Vallja, hogy az étellel való kommunikáció – fogyaszthatóságán keresztül – képes arra, hogy a bennünk mélyen gyökerező, lényünk egészét meghatározó tartalmakat előhívja.

Kerékgyártó András bútortervezést tanult, az azóta eltelt időben számos projekten és céggel dolgozott, amely több, már gyártásban lévő terméket eredményezett. Mindegyik esetben a gyártás szempontjainak megértésére és messzemenő figyelembevételére törekedett, szoros együttműködésben, folyamatos párbeszédben a kivitelezővel. Jelenleg a Plydesign Kft. vezető tervezője.

Koralevics Rita és Paper Up! márka 2012 óta a papír újrahasznosításának és újragondolásának szenteli magát, az anyagban rejlő lehetőségek és felhasználási formák után kutatva. A kézműves jegyeket, egyedi karakterüket magukon hordozó lakberendezési tárgyak, jellemzően lámpák, fali panelek, vázák és kisebb kiegészítők készülnek, melyek megjelenésükben képesek mindig egy új arcát megmutatni a papír sokszínűségének.

Paper Up!

Lantos Judit (Lantos Judit Kerámia) kézzel készült, egyedi tálalóedényeket és egyéb lakberendezési kerámiákat készít, melyek apró szabálytalanságaikkal magukon viselik az alkotó keze nyomát, ugyanakkor a letisztult ipari formákat idézik. Valódi minimál craft.

A 2010-ben alapított PDSIGN Stúdióban a legkülönfélébb bútorok, lámpák és komplett belsőépítészeti munkák készülnek, jellemzően klasszikus megoldásokat, kézműves technikákat alkalmazva, de sajátos, személyes és mai hangvétellel átszőve. A tárgyak anyaga jellemzően tömörfa, elsősorban a keményfák, de szívesen mentenek meg és használnak fel régi, bontott anyagokat.

Amikor Rácz Anikó 2010-ben megalapította a Hannabit, egy olyan manufaktúrát álmodott meg, ahol a tradicionális kárpitos műhelyek személyközpontú szolgáltatása és minőség iránti elkötelezettsége találkozik a kortárs design és művészet lehetőségeivel. A sokéves tapasztalatok olyan megoldásokat szültek, amik ott vannak a Hannabi kanapék ergonomikus íveiben különleges kiegészítőiben, és az interaktív tervezési folyamatokban.

S39 Hybrid Design

Az S39 Hybrid Design 2004 óta működik Baróthy Anna designer vezetésével. A műterem elsősorban építészeti környezetbe illeszkedő nagy léptékű, komplex művészeti tartalmak tervezéssel és megvalósításával foglalkozik. Sokrétű tevékenységük közös vonása az élmény fókuszú konceptuális gondolkodás, a műfaji határok szabad átjárása, a kézműves és high-tech technológiák egyidejű használata.

Temesi Apol az ipari hulladékok másodlagos életét kutatva, olyan strukturális felület alakító megoldásokat keres, melyekben az anyagok eredeti, kedvező tulajdonságai kiegészülnek a megmunkálás által nyújtott újabbakkal. Legfrissebb munkáiban jellemzően a textilipari hulladékok újraértelmezésével foglalkozik, a Kőszegen található hazai Nemezgyár ipari hulladékából fejleszt akusztikai paneleket.

Temesi Apol

„A kommunikatív és lendületes tárgyak híve vagyok” – nyilatkozta Ungár Fanni, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen formatervezőként végzett 2010-ben. A diploma megszerzése óta saját márkát épít, bútorokat, világítótesteket, térinstallációkat tervez és készít. Legismertebb egyedi lámpasorozata a minimalista, szoborszerű PEAK kollekció.

 

További információk az esemény Facebook-oldalán.

 

 

Forrás: sajtóanyag

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.