BPtypo | Pilvax

A Budapest V. kerületében található Pilvax Kávéház a főváros egyik legfontosabb történelmi jelentőségű vendéglátó egysége. Elődjét a Café Renaissance-t, 1838-ban alapította Privorsky Ferenc. Ma is ismert nevét pedig Pillwax Károlyról, későbbi tulajdonosáról kapta, aki az 1840-es években vezette a kávéházat.

1847-től Fillinger János bérelte a kávéházat (ezért fordul elő több forrásban is a Fillinger kávéház elnevezés). 1848 márciusában Petőfi és társai itt beszélték meg a forradalom követeléseit és itt került sor a 12 pont megszövegezésére, amelyet az utolsó rendi országgyűlésen a Függetlenségi Párt szorgalmazott. A hagyomány szerint 1848. március 15-én itt szavalta el Petőfi először a Nemzeti dalt és innen indultak ki ezen a napon a forradalmi események. A kávéházat 1848. március 15-e és 1848 augusztusa között Forradalmi Csarnoknak nevezték.

Az évtizedek alatt több néven is működött a kávéház (Fillinger Kávéház, Forradalmi Csarnok, Café Herrengasse, Schőja Kávéház), az utókor azonban mégis a Pilvax nevet őrizte meg.

Balla Vilmos így írt 1927-ben a Pilvaxról A Kávéforrás című kötetében: “Hazánk történelmében van megörökítve a Pilvax az Úri- (később Koronaherceg-, majd Petőfi Sándor)-uccában, ahol díszes márvány emléktábla hirdette a forradalmi napok dicsőségét. Jókai irodalmi emléket állított a Pilvaxnak a “Politikai divatok”-ban; itt megemlékezik a közvélemény-asztalról (A híres asztal a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállításán látható – a szerk.), mert e kávéházi kerek asztal jelentette a közvéleményt. Az irodalom a kávéházban szervezkedett, s a fegyveres szabadságharc is innen indult”.

pilvax_hype

Itt találod:


View Larger Map