Az emlék íze XXXII.

Szédülésig forgózás a piros szegélyű beton asztal körül. A panel-konyhák kocka ablakaiból húsleves és rántott hús illata ömlik a térre. Édesanyám szólít. Most már (m)ennem kell. Íz, illat, forma. Emlékek. Góg Angéla, a Goga Food kutatásai (Emlékek Cukrászdája, A vasárnapi ebéd) során összegyűjtött történetek hétről hétre, Forrai Ferenc grafikáival.

„Fecike, ebéd!
Forgóztunk, a pingpong asztal közvetlenül a házunk előtt volt. Így, ha a vasárnapi ebédre került a sor, akkor Édesanyám csak kiszólt az ablakon.
– Fecike, ebéd!
Ami minden esetben óriási derültséget keltett, és persze mindig jött az élcelődés is.
Amit akkor nehezen éltem meg:
– Édesanya, kérlek ne mondd a barátaim előtt, hogy Fecike!
– Kisfiam, mit mondjak? Mondhatom, hogy kisfiam?
– Csak annyit, hogy ebéd! Már nem vagyok kisfiú!
Édesanyám nézett rám, majd megkért, hogy mossam meg a kezem és üljek az asztalhoz.
…így mondja a mai napig: kisfiam.”

 

A sorozat eddig megjelent részei ITT olvashatók.

 


“Vallom, hogy az étellel való kommunikáció – fogyaszthatóságán keresztül – képes arra, hogy a bennünk mélyen gyökerező, lényünk egészét meghatározó tartalmakat előhívja.” Góg Angéla.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.