Államfői identitás

Designnal kezdi az évet a francia köztársasági elnök és helyesen teszi, szóval itt az Élysée palota új honlapja. Nem mintha komoly gondok lettek volna ezen a téren a Sárközy elnök által hagyott örökséggel, de természetesen – főleg Franciaországban – illik azért mindent egy kicsit a magad arcára formálni az elnöki ciklus alatt. Ha most jól végig gondolom nálunk is minden köztársasági elnöknek egyedi, saját honlapja van, bár azért más szinten muzsikálunk egyelőre mint a franciák.

Szóval nézzük. Az új honlap kevés alapszínnel, letisztult formákkal követi a trendeket, azt hogy minden legyen jól átlátható és azonosítható. Az első szembirizgáló hiba véleményem szerint a rich media gondolat határtalan túlkapása, ugyanis mindegy egyes kis doboz, legördülő menü vagy akármi mellé elhelyezték a twitter és facebook ikonokat. Én értem, és egyet is értek azzal, hogy ez nagyon fontos mostanában, de szerintem nem így. Ahogy Kőhalmi mester mondaná a felesége főztjéről; a répa /jelen esetben social media/ indokolatlan használata. Szóval szó szerint minden alatt ott vannak…

Ráadásul nem csak megoszthatjuk a tartalmakat, hanem ha kontrolállt módon is, de a honlapon megjelennek az elnököt és intézményét érintő tweetek is.

A színek amúgy baromi jók szerintem, ügyesen kitalálták hogy az elemeknek nem kell piros-fehér-kéknek lennie, de mégsem állnak távol ettől, és a szinte minden képen megtalálható trikolór jól illeszkedik ebbe a szürke – halvány piros árnyalatokba.

Szóval ennyi igaziból. Szokásos tartalom, szép színvilág, letisztuált interface és túlkapott social media. Az elnök elvárásai szerint az átláthatóság és akadélymentesség voltak a legfontosabb szempontok.

A koncepciót a párizsi Textuel La Mine készítette.

Fontos még elmondanunk, mert az elnöki csapat is fontosnak tartotta, hogy a tervezés és kivitelezés 100%-ban Franciaországban történt, és hogy az arculatban logóként használt szimbólum története egészen a francia forradalomig nyúlik vissza. A RF betűket először a felkelők használták, majd a modern francia történelem Valéry Giscard d’Estaing alatt született újjá, mint a köztársasági elnök szimbóluma.